Úgy döntöttem, hogy a február 13-i, a vasárnapi ebéd utáni történteket inkább új blogbejegyzésbe írom... Mondhatnám azt is, hogy pár mondattal nem lehet leírni azt, amikor a megrakott Citroen+utánfutó tele, ponyvával takarva és persze a kézifék még mindig a szerelőműhelyben...
Útnak indulunk a dimbes-dombos vidéken, de a ponyva csak nem akar a helyén maradni... Tomi kiszáll, nekem maradni kell - sehol egy egyenes, hogy segíteni tudnék, hisz a féket meg nyomni kell valakinek, mert elgurulunk... Kb. 70 km/ó a tempónk, a két utasom el-el bóbiskol mellettem, fárasztó volt a hétvége. Bennem a kávé meg a vezetés tartja az éberséget, de a csend már engem is álmosít. Útközben több helyen is az út mellett rendőri ellenőrzés, de csak a másik oldalon...
Beérünk Komáromba. Zoli már vár minket. A pincében összeszedünk még szerszámokat, akumulátoros fúrót... Zoli közben kérdi, hogy nincs e véletlenül a székházba fehér festék, mert a fia jelmezéhez nem lett elég és keddre kell... Tomi felajánlja: lehet tud szerezni, ha kinyit vasárnap a festékbolt?!? Aztán még Tomi megfeji a városi tehenet (tejautomatát), ez jó lesz estére... Útközben telefonál és Nagymegyerre érve a festékbolt már nyitva, de csak Tominak, mivel egy régi barátja a tulaj. :)
Dunaszerdahelyen pakolás: ki a kocsiból, be a kocsiba és egy kis pakolás a székházban is, mert holnap nem mindegy, hogy milyen kép várja a látogatót. Marika néni még főz egy teát, meg nekem egy kávét, de a vacsorát már Paláston tervezzük... Elbúcsúzunk Marika nénitő, lassan mi is zárjuk a székházat, irány Nagymegyer. Az első bútor, amit hevederrel megmozdítunk, a vártnál nehezebb... Igaz a hétvége is kivett az erőnkből... Felküzdjük több pihenővel (Kismedve! ez már az én tűrésemet is súrolja! gondolom közben...) Pakolászunk egy kicsit. A polcokat kihordjuk, hogy pihenjünk, de időt se veszítsünk, hiszen Komáromban még leadjuk a festéket, és hol van Palást... Na mi legyen?! Hozzuk a kisebbet! Kéne, de most jön az igazi meglepetés: nehéz! Alig bírjuk ketten. Na akkor több lépcsőben vittük ki végül... (Sokba kerül ez még Szilárdnak!)
Lassan rákerül a második szekrény is az utánfutóra. Csak rendőr ne legyen, mert ez nagyon magas! Azért jól kössük le! Lassan elindulok, a tükörből nézem a rakományt. 50-60-70-75-80 km/ó... Azt hiszem, hosszú utunk lesz... A nagymegyeri csapat dolgairól beszélgetünk, meg arról, hogy lesz e erőnk leszedni a szekrényeket... Megállapodunk, hogy Beus majd lekapja félkézzel mind a két szekrényt! :) Megállunk, heveder ellenőrzés, feszítés... Tomi ekkor veszi észre, hogy a tej fele eltűnt... hoppá! Az autószőnyegnek annyi.. ez jó büdös lesz...
Komáromban Tomi leadja a festéket, én meg átkötök egy meglazult hevedert. Hát a bútort azt hiszem, csak lapra bontva fogom szeretni... Zenét hallgatunk, beszélgetünk és a vacsora is még hátravan.. Az idő múlik. Ekkor kigyullad az üzemanyaglámpa. Tomi szerint a következő faluba lesz benzinkút, csak az épp az orrunk előtt zár be... Telefonon megkérdem Szilárdot, hogy hol a legközelebbi és kibírja e addig, ill. hogy mennyit rakjak a tankba... A benzinkúton (mert régen megtanultam, egy Sportszeletet, ha kell egy kis energia!) Tomi hozza is a "kávenki" csokit. Te Tomi, ez olyan rumos ízű, csak meg ne szondázzanak! Nyugi, a csomagoláson nem ír alkoholt... Kifelé a kútról jobbra megyünk. Pár száz méter, s településtábla. ÓÓÓÓ, rossz helyen vagyunk! De épp jó a hely, mert a bolt és a buszmegálló ideális egy egyívű megforduláshoz... Gondolnánk, ám ekkor egy autó közeledik. Index, aztán kéklámpa... Egy megforduláshoz ideális lenne, de lejtős... Egy rendőri ellenőrzés, nekünk meg nincs kézifékünk... Ajaj! Tomi nyit szlovákkal. Mondják, hogy menjek előrébb egy kicsit az útról. Huh, ha jól kormányzok, pont elég és egyesben már megáll az autó!
Kérdezik, kik vagyunk, honnan hozzuk a bútort. Még jó, hogy ahonnan jövünk, van csapatunk és az úti cél is jó, mert ha megmondanánk, valójában milyen messziről jövünk, hát biztos nem dicsérnének meg... Figyelem minden szavát Tominak, hogy mást ne mondjak...
Aztán kérik az iratokat. Ebben rutinos vagyok: útlevél, tartózkodási kártya... Remélem, nem szeretik a papírmunkát, mert a jogsi csak nem kerül elő a sok kártya közül (mint később kiszedtem, közel 20 érvényes kártya volt nálam, és végül is köztük volt...). Kérdezték, fogyasztottam e alkoholt. Mondom nem,s hajlandó is vagyok fújni. Kapom is a szondát, bontok, tűzök, fújok... Az ötös skálán négyet mutat... :( Mondják, hogy ez nagyon magas. Én meg mondom, hogy a vérvizsgálatot is vállalom, meg hogy csokit ettem, mire Tomi benyúl a zsebébe. A cserkész nem szemetel, mutatja a papírt, mire azt meglátva a rendőr elmond még további öt szlovák csokifajtát, amit kimutat a szonda öt percig. Mire mi mondjuk, hogy épp most tankoltunk, ahonnan rossz irányba tértünk, és ott a kúton fogyasztottuk a csokit. Kis időt várunk, majd újra fújok. Nulla, mire elengednek minket. Na ezt megúsztuk, tűnés innen! Többet csokit sem eszek, ha vezetek... fogadkozom. Irány tovább Palást, ahol Tomi későn szól, és igy hátulról közelítek. Végre célba értünk! Beus vacsoraszendvicsekkel vár minket. Szilárd mondja, hagyjuk a szekrényeket. De ha megázik, tönkre megy! Vacsorázunk, erőt gyűjtünk, aztán közös erővel betesszük az ajtón belülre a két szekrényt. Na ilyent se többet! Zuhany után ágynak dőltem és így végződött éjfél körül ez az egy kalandos nap. :)
