Fél év is eltelt az önkéntességből, s mostanában egyre többet gondolkodom, hogy is tovább...
11 hónapja vagyok távol az otthonomtól és fél évnél is több eltelt már az ittlétemből. Szeptembertől valahol lennem kell, valamit csinálnom kell... De hogyan tovább???
Nagyon sok helyzetbe kerültem ezalatt az idő alatt. Rengeteg helyen ismertem meg határaimat és némileg meg is változtam ezalatt az idő alatt (ezt többen mondják is...). Azt sokszor végiggondolom, hogy most emberileg hol lennék, ha maradok a koránkelés, a két műszak, a norma és a megjegyzések világában. 8 óra gépzúgás és további négy óra zúgás még a fejemben munka után... Azt is látom, hogy bármilyen koszos is egy munka, én megcsinálom és ez egyáltalán nem esik nehezemre...
Ahol dolgoztam, ott minden főnököm elégedett volt a munkámmal, és jó a kapcsolatom velük a mai napig... :) De valahol mindig a kihívást kerestem, világot akartam látni, meg kultúrákat, szemléleteket megismerni. Német nyelvterületre és Afrikába vágytam...
Ugyanakkor mindenért alaposan meg kellett dolgoznom és ez megtanított álmodozni, küzdeni... Minden helyzetben tanultam valamit és bölcsebben mentem tovább... De mégis valahol a tudatom alatt az dolgozik, hogy lassan vége az önkéntes évnek, s valamit csinálni kell...
Nemrég hosszabb szabadságon voltam otthon. Ilyenkor tavasszal metszeni szoktam, kertről kertre jártam. Most csak a régi, jól megszokott kerteket metszettem meg. Másik oldalon sokat voltam a szüleimmel, keresztlányaimmal... És sokat gondolkodtam fent a fákon metszés közben, hogy hogyan is tovább... Átértékeltem eddigi rohanó életem és sokat beszélgettem régi barátaimmal. Megfontoltabb döntéseket próbálok hozni és többet pihenni...
Azok a régi vágyaim is, ami a világ meghódítását vették célba, háttérbe szorultak. A múltkor megkérdezték, megyek e Madridba a világtalálkozóra, de ez sem vonz már igazán, mert tudom hogy el tudnám érni. Új és reális, egyben kihívás is, ami mostanában foglalkoztat és ez a letelepedés gondolata. Egy hely, ahol élek majd, és ha a jó Isten ad egyszer társat is, nevelhetnénk gyermekeinket. Valahol egy hely, ahol ha hétvége van, családostul mehetek majd szüleimhez vagy társam szüleihez.
Letelepedni, ez foglalkoztat és ez az a cél, amin sokat gondolkodom mostanában. Úgy érzem, egy jobb cél ez, mint eddigi álmaim, amik valaha is voltak. És hogy hogy képzelem? Ahogy azt mostanában sokat olvasott kedves igehelyem (Mt 6,25-34) is írja: bízva a jó Istenben!
(2011. február 10. - március 28.)
