HTML

SZMCS FLP önkéntes munka, Dunaszerdahely

EVS önkéntesként egy évig dolgozom a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnél. Élményeimet, tapasztalataimat osztom itt meg a kedves olvasóval. :)

Friss topikok

Linkblog

Az afrikai önkéntes

2011.05.09. 10:16 Tamás Kukor

Aki önkéntességbe kezd, az valószínű megismerkedik olyan emberekkel akik maguk is voltak önkéntesek vagy éppen önkéntesség előtt állnak.

Régen, amikor még táborok szervezésénél segítettünk a Verbita szerzetesrend testvéreinek, ismerkedtem meg Tsöwy barátommal, aki Afrikába készült. Aztán egy másik program keretében ki is utazott fél évre az afrikai kontinensre. Mikor megtudtam, hogy hazafele tart, egyeztetem vele, hogy újra találkozunk és hogy tanuljak ismét tőle. Amit még szeretnék leírni Barátomról, hogy nagyon őszinte és szókimondó ember, ezért többször megütötte már a bokáját, és talán ezért tisztelem a legjobban.

Szóval egy este átmentem Győrbe és beszélgetünk az elmúlt félév előkészítőjéről, ami nagyon kemény volt. Megtanult angolul és előteremtette az önkéntes útjának a kiszabott összegét. Aztán kiutazott. Hogy kijöjjön a zsebpénzéből és fejleszteni is tudjon abból, amit projektpénzen túl kapott, a legolcsóbb piaci ételeket vásárolta és némileg a cigarettából is kevesebbet szívott, mivel ez is pénzbe került. Az ottani önkéntes társa meg is betegedett, így neki is segítenie kellett. Ő lett későbbi barátnője. Amikor visszatért Európába, érezte csak igazán, hogy mennyire le vagyunk maradva ezektől a helyektől, ahol a napi ételadag mennyisége sokkal szerényebb, mint nálunk. Hogy miben is nyilvánul meg az egymás iránti felelősség, az adott szó és a család iránt érzett felelősségben.

Kérdeztem, mik a tervei. A válasz egyértelmű volt, hisz sugárzott, mikor Afrikáról mesélt: vissza menni, letelepedni. Most arra gyűjt, hogy visszamegy és épít nekik egy kórházat. Korházat? Hisz az egy rakat pénz! - mondtam neki. Ott igen de a mi viszonyainkhoz képest csak 4 millió forint csupán. - volt a válasza.

Megígérte, ha visszamegy és ott él már, szívesen vendégül lát, csak teremtsem meg a repülőjegyem árát. Ott fog várni, amikor leszállok a fekete kontinensen. :)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onkentesmunkadunaszerdahely.blog.hu/api/trackback/id/tr623530813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása