SZMCS FLP önkéntes munka, Dunaszerdahely

A Cserkész Fitnest szeretem volna fogalommá tenni és minél több roverkorú embert és nem csak cserkészt megmozgatni.

Több célja is van az egésznek. Első és legfontosabb a közösség építés és a közös együttlétek, ezért jó, ha mindkét nem képviselteti magát. Legyen konkrét célja és programja az egésznek, s ne csak a munkából álljon. Ami még haszna van, az, hogy valami közösségnek hasznos tevékenységet is végezzünk. Erre felé úgy mondják, hogy "brigádmunkát" végezzenek az emberek.

A sikeres földmunka, melynek segítségével a parkoló alapjába került a sok törmelék és a két udvar egy szintre került. Voltak még tervek. Aztán a kastély belsejében is voltak munkák, amiket szintén meg szerettünk volna csinálni. A tervek szerint két hétre leköltözök Palástra. Ezalatt nemcsak a cserkészekkel együtt szorgoskodom, hanem a naponta megjelenő két közmunkás munkáját is segítem, irányítom.

A leköltözés után az első napokban közmunkásokkal dolgoztam együtt és feltöltöttük a kertben található tűzrakó nagy kráterét. Ezután az első kert összeszintezése következett. Szímőről érkezett egy lelkes kis csapat Roman vezetésével. Az emeletes ágyak deszkáit lefurták, ill. a törött és gyenge létrafokokat is kicserélték. Lefestették a zászlórudat, lecsiszolták a "rossz vas" árban megvásárolt kaput és lekenték rozsdaoldóval. A kopja lecsiszolása és első lenolajos leápolása is főleg az ő munkájukat dícséri.

Nagymegyerről is érkeztek mesterek. Ők a villanyt szerelték meg és egy nagyméretű gyönyörű szekrényt állítottak fel a nagyterembe, valamint a konyhaszekrény is új munkalapot kapott. Szentpéterről Moncsi is megérkezett és bekapcsolodott a lelkes brigádozásba. A második hétvégén Fülekről érkeztek a fiúk. Megcsinálták az oszlopok lábazatát, lebetonozták a kopját és felállították az új kaput is. Zúzott kő került a parkoló felére. Sajnos a másik felére még nem, itt még további szponzorok támogatása szükséges.

A terepmunkák és belső munkák közben előkerültek régmúlt munkáinak is a hibái, így több évi rejtettség után a szennyvíz akna, amiből két kocsinyi szennyvizet szállítottak el a tisztítóba, de a dugulás még így sem szűnt meg...

A kastély komfortja végül alaposan megnőtt, de ezzel együtt az időközi állapot felmérés során újabb megoldásra váró feladatok a feladatlistára.

A Fórum tagokkal már többször is találkoztam és már volt egy kis fogalmam, mi is a Fórum ülés. Így már nagyon vártam a visegrádi találkozót, ami egyben választás is volt.

A Cserkész Leány Szövetség fogadott és látott minket vendégül. Megmutatták, hol lesz a találkozó és a szállás. Vacsora még sehol sem, helyette két zsák grillszén, meg némi fagyott hús várta, hogy vacsora lehessen. Szilárddal és Bodzival egymásra nézünk. Nem lepődtünk meg a rozsdás bográcsállványon sem, meg azon sem, amikor fát indultunk keresni, de nem igazán akadt.

Aztán mikor láttuk, hogy a lányok nem csak tüzet szeretnének a bogrács alá, akkor gondolkodtunk el és kezdett érdekelni, hogy mit is oktat a modern leány cserkészszövetség, mert a régi dolgokról a történelem könyvekből volt némi fogalmunk.

A helyzetet szépítette az, amikor férfi létemre felsoroltam néhány fűszert a són és pirospaprikán túl, ami jó lett volna a vacsorába. Amikor Kismedvével összeszámoltuk, hogy hány főt is várunk és ahhoz mennyi alapanyag lenne jó, akkor döbbentek meg, hogy ezeket az adatokat nem a helyi kozmetikus adta meg. Szóval dúsítani kellett meg fűszerezni. Na ekkor futott be Puma demizson vörösborral, ami végre színt és ízt is adott a főztünknek. De ő is meglepődött a faszén fűtésű tábortűzön, ami inkább izzott, mint égett... Ha Bodzi nem adja bele minden tudását és nem gyűjtünk be minden faágacskát, talán még ma is másként állna a helyzet. De sikerült...

A vacsora után, ahogy mindig elkezdődik egy baráti beszélgetés. Itt már a másnapi problémák, gondolatok is felmerülnek és kötetlenül megbeszélhetővé válnak. Szerintem ekkor is olyan kemény munka folyik, mint másnap, csak kötetlenebb stílusban. Közben azért elhangzanak régi sztorik, emlékek és nem mentes az egymás ugratásától sem az este.

Másnap a gyönyörű napsütésben a szabadtéren folytatódik az immár fehér abroszos ülés. Megválasztásra kerül a Fórum új elnöke és alelnöke. Elhangzanak az egyes Cserkészszövetségek beszámolói és megvitatásra kerül sok kérdés a közös dolgok kérdésében.

Vasárnap a velünk lévő atya miséjén vehetünk részt, majd megtekintettük a visegrádi várat, ezután visszafele úton még megnéztük egy jövőbeni programunk, az ökoház helyszínét.

Aki önkéntességbe kezd, az valószínű megismerkedik olyan emberekkel akik maguk is voltak önkéntesek vagy éppen önkéntesség előtt állnak.

Régen, amikor még táborok szervezésénél segítettünk a Verbita szerzetesrend testvéreinek, ismerkedtem meg Tsöwy barátommal, aki Afrikába készült. Aztán egy másik program keretében ki is utazott fél évre az afrikai kontinensre. Mikor megtudtam, hogy hazafele tart, egyeztetem vele, hogy újra találkozunk és hogy tanuljak ismét tőle. Amit még szeretnék leírni Barátomról, hogy nagyon őszinte és szókimondó ember, ezért többször megütötte már a bokáját, és talán ezért tisztelem a legjobban.

Szóval egy este átmentem Győrbe és beszélgetünk az elmúlt félév előkészítőjéről, ami nagyon kemény volt. Megtanult angolul és előteremtette az önkéntes útjának a kiszabott összegét. Aztán kiutazott. Hogy kijöjjön a zsebpénzéből és fejleszteni is tudjon abból, amit projektpénzen túl kapott, a legolcsóbb piaci ételeket vásárolta és némileg a cigarettából is kevesebbet szívott, mivel ez is pénzbe került. Az ottani önkéntes társa meg is betegedett, így neki is segítenie kellett. Ő lett későbbi barátnője. Amikor visszatért Európába, érezte csak igazán, hogy mennyire le vagyunk maradva ezektől a helyektől, ahol a napi ételadag mennyisége sokkal szerényebb, mint nálunk. Hogy miben is nyilvánul meg az egymás iránti felelősség, az adott szó és a család iránt érzett felelősségben.

Kérdeztem, mik a tervei. A válasz egyértelmű volt, hisz sugárzott, mikor Afrikáról mesélt: vissza menni, letelepedni. Most arra gyűjt, hogy visszamegy és épít nekik egy kórházat. Korházat? Hisz az egy rakat pénz! - mondtam neki. Ott igen de a mi viszonyainkhoz képest csak 4 millió forint csupán. - volt a válasza.

Megígérte, ha visszamegy és ott él már, szívesen vendégül lát, csak teremtsem meg a repülőjegyem árát. Ott fog várni, amikor leszállok a fekete kontinensen. :)

Sok-sok éve már, hogy hívtak Nagymegyerre Húsvéti ünnepváró napokra kézműves foglalkozást tartani, de mivel nálunk az munkanap, sajnos sosem értem oda.

Most, már hogy itt önkénteskedtem Szlovákiában, s a munkanapomon a főnököm elengedett, így én is be tudtam kapcsolódni. Összepakoltam hát táskám, hogy a cserkészakció után már hazafele veszem az irányt az ünnepekre. De ne szaladjunk ennyire előre. Kiscsibék, nyuszik, matracok, játékok és sorra érkeznek a régi ismerősök, kézműves társak. Rendezgetjük a termet, hogy mindenkinek megfelelő legyen a program, a legapróbb gyermektől az őket elkísérő szülőig. Kipakoltam én is a kézműves portékáim: lószőrt, mintákat, kaptafákat, tűket, gyöngyöket.

Csakhamar meg is telt a kultúrház. Észre sem vettük, hogy repül az idő, csak mikor Tomi szólt, hogy ideje ebédelnünk, néztünk csak óránkra, hogy mennyi is már az idő.

Átsétáltunk a közeli falatozóba, ahol jól megtejfölözött-sajtozott lángosokat kaptunk. Végre akadt egy kis szusszanásnyi idő beszélgetni is kézműves társaimmal, akik Zsókával érkeztek és néprajzot tanulnak.

Ebéd után még visszamentünk egy kicsit dolgozni, aztán segítettünk a helyi cserkészeknek elpakolni. Ezután útnak indultam hazafele szüleimet meglátogatni.

2011. április 21.

Régebben sokat túráztam és amikor a levelező listán megjelent egy felhívás, rögtön átolvastam. Cserkészeknek szólt és én már rég nem fizetek sehova tagdíjat, mivel megszűnt a csapatom és mivel önkéntesként nem is igazán gondolhattam, hogy lesz rá elég pénzem, kapacitásom meg szabadságom, hát tovább gördítettem a levelet.

Aztán telt-múlt az idő, egyszer csak Szilárd megkérdezte (Ollé) Tomit, na meg engem, hogy nem e megyünk el erre a Fórumos közös képzésre? Mivel, akik addig jelentkeztek a szövetségből, különböző okok (többek között időhiány) miatt lemondták a több alkalmas képzést.

Az első képzésre négyen jöttünk össze, na meg Frici a képzőnk. Aztán a képzés alatt a budapesti cserkésztestvérünknek munkája akadt, így a képzést végül ő nem fejezte be.

Hideg napon érkeztünk a Sztrilich Pál Cserkészparkba (Nagykovácsiban, a Julianna majorba). A gázmelegítőket csúcsra járattuk, hogy meleg legyen és ne fagyjon kezünkhöz a toll. Így négyesben hamar összebarátkoztunk. Őrs Erdélyből, Frici Biatorbágyról és mi Felvidékről Tomival együtt.

A képzésen megtudtuk, hogy nemcsak túra- és idegenvezető, hanem parkvezető képzés is ez, amivel majd a cserkészparkok üzemeltetésénél lehetünk majd hasznosak. Már odafele úton kinéztük magunknak a híres Mária zarándokhelyet, hogy betérünk visszafele. Kapóra jött, hogy a képzési alkalom végeztével a vasárnapi misét is megejtsük és egy kis zarándoklatot tegyünk.

A második képzési helyszín Palást volt. Itt mint házigazdák is vettünk részt a képzésen. Korábban érkeztünk és már előkészítve vártuk az Ivánkához este begördülő bogarat.

Az utolsó utunk Csobánkára vezetett, egyben a vizsga helyszín is ez volt. Túráztunk, tájoltunk, na meg meghallgattunk egy hölgyet, aki iskolai keretekben idegenforgalmat tanít. Ő elmondta, hogy ez a papír, amit kapunk, beszámíttatható, ha egyszer Magyarországon idegenvezető iskolába felvételizünk. A vizsga késő éjszakába nyúlt és utó feladatokkal zárult. Az elméleti vizsgán átmentünk, az utófeladatok leadása után kapjuk meg a képesítésünk igazolását.

A képzés, habár az első ilyen volt, folytatásra érdemes némi kiegészítésekkel, változtatásokkal. Az is jó lenne, ha többen vennének rajta részt. Szerintem sokat lehet tanulni rajta.

A terveink között szerepelt, hogy meglátogatjuk a keleti országrész csapatait is. Egy kis, a nagytábort is segítő ajándékkal indultunk a több naposra tervezett útra.

Első utunk Rozsnyó és Barka (az első nagytábor kopjafája!) után Szepsi. Sokat hallottam Beustól erről a városról, ahol született. Na meg Zsuzsa néniről, akit végre megismerhetek, és akiről mindig mint fogalomról hallottam Beustól.

Beszélgetünk a csapat, a város helyzetéről. Megtudjuk, hogy az utolsó üzem is most szűnt meg. Munka egyre kevesebb, van olyan cserkész, akinek a szülei még a tavalyi tábordíjat most is havonta fizeti. Szomorú kép. De ennek ellenére rengeteg a csapatmunka és az ötlet. Már készülnek a húsvéti hűtőmágnesek gipszből.

Tovább folytatjuk utunkat Királyhelmecre. A plébánián már csak a bejáró néni fogad minket, adományunk itt is letesszük a csapatnak. Megnézem a híres hintó és szekér gyűjteményt, amit az atya maga restaurálgat. Na meg a két gyönyörű lovat is megsimogatom. :)

Utunk Lelesz felé visz, ahol már Ingrid fogad minket. Megtudjuk, hogy a csapat épp a napokban kapott egy házat csapatotthonnak, no meg némi "segítséget", hogy tatarozza. :) Beszélgetünk még a családdal, és sok jó dolgot hallunk a csapat felől. Megtudjuk, hogy a polgármester is vár minket az új, Makovecz tervezésű hivatalába. Gyönyörű lett! Megköszönjük a csapat támogatását, ám ekkor egy váratlan meghívással még vacsorára invitál bennünket. Beszélgetéseinkből megtudtuk, hogy sajnos nagy az elvándorlás. Ez egy módon állítható meg, ha munkahely kerül a faluba, meg hogyha felmegy a telek ára és "nem szaporodnak a faluban az ingyenélő tolvaj és dologtalan emberek". De ez általános Kelet-Szlovákiában. A polgármesternek nagy tervei vannak. Mint aztán később elmondja, ami a beszélgetések alatt nem derült ki, ő szlovák nemzetiségű, aki ismeri a lakosok minden típusát. A "fehér", a "fekete" , a dologtalan embereket és a dolgozó embereket egyaránt. Van jó pár cigány a faluban, aki nagyon jol dolgozik és ért a szakmájához. A dolgozó tisztességes munkásokért, így őértük is foggal-körömmel ragaszkodik, hogy a faluban megtartsa őket.

Nagyon tartalmas volt ez a néhány nap! Azáltal, hogy beszélgettünk emberekkel, rengeteget gazdagodtunk és rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg.

Hazafele menet szállásunkra még megköszöntöttem nagymamám is, mert Magyarországon keresztül rövidebb volt az út és így telefonon magyar térerőt kaptam. Hát a gondviselés itt is velem volt, hogy pont a szülinapján, ha néhány órára is, de átlépem a határt. Nagyon örült a külföldön levő unokájától a megköszöntésnek. :)

Egy új megbízást kaptam pár hónapja és most, mint szülő az újszülöttje felett, és is úgy állok írásaim felett, mely a Cserkész című lapban, az általam vezetett új rovatban jelennek meg.

Szóval trendi dolgot találtam, ami a mai fiataloknak is vonzó: a "füvezés" csak éppen másképp... :)

u.i. A lapról itt olvashatsz: www.szmcs.sk/cserkesz-ujsag

Vannak ott ajánlók, a régebbi számokba még bele is lapozhatsz, sőt akár még meg is rendelhető! :) S akkor én is fogom Nektek postázni a Központi Iroda munkatársaival! :)

Hazafele tartottunk rengeteg élménnyel a keleti országrészben élő csapatok látogatásából. Az autóban Kismedvével szövögetem a „Cserkész Fitness 3.” terveit, amikor Antalicz Marika néni telefonon értesített minket, hogy a májusi terveket átírta a munkagép tulajdonosa - a munkagép vagy a héten jön vagy semmikor.

No de mi lesz a törzs bérletesekkel, akik mindig ott voltak az eddigi edzéseken?! – töprengtem. Ez nem csak a fitness tervet, de a hetemet is átírta, hisz ezek után maradok
Paláston. De egy csomó dolgot még át is kell pakolni. Néhány telefon, aztán egyeztetés.

Estére már hét palásti cserkész meg is jelent, hogy kondícióját feldobja némi gerendapakolással. Hát országos lett a Fitness programom! Na ilyen gyorsan sem
szerveztem fittnest! Csakhamar előkészítettük a terepet a másnapi munkára. Ezúton köszönöm meg nekik az edzésen nyújtott kitartó munkájukat!

Még összeszedtem egy zsáknyi szemetet, meg felkötöztem a vereckei fenyők ágait, ill. közben terveztem a másnapi munkákat: ezt ide, azt oda. Már lelki szemeimmel láttam is, ahogy átalakul a kert. Nem hiába, ez a szakmám.

Másnap megjelent a munkagép. A sofőrje ugyan szűkszavú, de érti a dolgát. Kitartó munkával nagy halomba rendezi a hatalmas kövekkel teli kupacokat. Ezt követően a parkoló helyén kezd gödröt ásni alapnak - na ha ez a kövekkel teli „hegy” bekerül a föld alá, akkor itt a busz sem süllyed meg. A halom nagy, a gép dolgozik is kitartóan, de be kell látnunk, ez akkora mennyiség, hogy két napos lesz a munka. A nap végére el is készül az az árok, amibe a parkoló alapjául szolgáló törmelék és kövek kerülnek.

Másnap reggel pontosan érkezik a gép. Elkezdi az alapot feltölteni, kora délutánra végez
azzal. A következő lépésben a vereckei hágóról származó fenyők átültetése. Mély gödröt ás a munkagép, aztán az első fenyőhöz megyünk. Precíz mozdulatok és csakhamar a kanálban az első. Rakjuk a gödörbe és föld kerül rá. Az ördög nem alszik: a következő fenyőnél a kanál a garázs betonjába koppan… Oldalról is megpróbáljuk, de csak kézzel sikerül kiemelni. Sajnos a gyökere nagyon sérül, de az esélyt azért megadjuk neki. A zászlórúd is kikerül, kis taktikával, hogy a vezeték le ne szakadjon. Hát igen, az ŐVTK volt az utolsó, aki levonhatta itt a zászlót.

A garázs előtti rész szintezése, ami a sok eső miatt gyakran vízben állt, majd a termőföld
szétterítése következett. Lassan egy hatalmas udvar képe alakult ki a gép munkája nyomán! Este lett, mire végzett a gép nemcsak a mi, de a helybéliek, no meg a szomszédok nagy örömére. A sok törmelék és szemét helyett takaros és rendezett, bár még üres udvar állt előttünk.

Májusban következhet a „Cserkész Fitness 4.”, amiben elegyengetjük a területet, fűmagot
vetünk és az újonnan kialakított parkoló részt kavicsozzuk le, miközben az épületen belül is
karbantartási munkálatokat tervezünk Kismedvével. Egyben elkészítettük az Ivánka kastély
fejlesztési tervének első változatát. „Palásti Ivánka Cserkészház - erdei iskola és szálláshely“ nevet viseli.

(2011. április második hete)

Hosszabb szabadságomról (amit főleg odahaza töltöttem) tértem vissza dolgozni.

Kismedve Angit jelölte meg hogy bármi kérése van a programon, segítsek neki. Egy nagy csomag várt a Központi Irodában. A szokásos dolgok: írószerek, tábla, papír, szövetségi zászló, na meg a jutalmak a díjakhoz.

Útközben felveszem még Ildikót és Mannát, aztán irány Marcelháza. Lassan érkeznek a csapatok. Látszik a készülés heve: minden II. Rákóczi Ferenc körül forog.

Nagy meglepetésemre Erika is itt van! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk. Megint Teaházat szervez, így hát Mártival besegítünk neki: dekorálunk, asztalokat tolunk össze, beüzemeljük a vízforralókat

Közben Angi egy nagy fényképezőgépet ad a kezembe. Hú, ha ezt Márió barátom látná! Ezt még én sem gondoltam a kertészetin, ahol a legjobb barátom profi fényképész volt. :)

Na itt az ideje megtanuljam ezt is. Furcsa, hogy nem a kijelzőn keresztül nézem a képet. :)

Lassan elindul a verseny látszik a tanár úron, hogy nagyon felkészült. Színes, s érdekes kérdésekkel készült, ért a gyerekek nyelvén. Változatos feladatok és megmérettetések vannak, a tesztben, a kérdésekben és előadásokban.

Közben ingázom a teaház meg a verseny között. Jó ez a fényképezőgép! Kár, hogy ekkora, de nagy a tudása...

Közben egy új rendezvény is elindul. Az alakuló csapatok érdeklődőit várják Zoliék. Sok lelkes érdeklődő van. Mint később megtudom, akár öt helyen is beindulhat a cserkészcsapat.

Egy osztályterembe vonulnak félre, ahol bensőséges beszélgetés és teázás közben építik a jövőt. Besettenkedek egy-két kép erejéig, de látom a zavart pillantásokat, hát hagyom őket dolgozni.

Közben a versenyző gyerekek egy-egy feladatnál összedugják a fejüket. A zsűri négy tagja is árgus szemekkel figyel, s pontoz.

Este előesti szentmisére megyünk. Közben Mannával és Ildikóval beszélgetek a kocsiban. Az eredményhirdetésben kiderül: kicsi a bors, de erős! A második helyezett egy újonc őrs lett. Hát ha ezek így folytatják, cserkész korukban nem semmi őrs lesz belőlük...

Az első helyen a házigazdák, a marcelházi csapat végzett.

Másnap takarítás, pakolás, hazaindulás. Ildikó még felhívott minket beszélgetni komáromi lakásukba. Csakhamar megérkezik Kismedve is a budapesti útjáról. Fáradt. Látszik rajta a sok hajtás és hogy beteg.

Beszélgetünk, meg még megebédelünk. Aztán kiviszem Mannát a vasútra és hazaindulok dunaszerdahelyi lakásomba...

 (2011. március 18-20.)

Ketyeg a paradicsom!

Beindul a pomodoro módszer!

Újra a konyhán kapok szerepet. A közösségi épület felújítás alatt, nagyon szép lesz, ha elkészül. Az udvaron maradék téglahalom. Kismedve már látja is, tele különféle címeres téglákkal. Na ebből kérünk. Én is gondolok Pistire, a Hit és Fény közösségből, aki lakásukat ezekkel a téglákkal ízlésesen díszítette.

Bepakolunk, felmérem a terepet, van szinte minden. Kávéfőző nincs! Na ez így nem lesz jó... Új segítséget és egyben főnököt kapok a konyhára. Erika a teaházak és vk táborok GH-jának szakértője.

Rögtön egyeztetünk. Megjön Kacza is, tőle létszámot, időpontokat kérünk. Lassan megérkezik az atya is, s kérdi: minden rendben? Kérésünkre egy vadonatúj kávégépet hoz és a téglákból is szívesen ad.

A kihelyezett Központi Iroda is berendeződik lassan a konyhában. Sok a dolog, míg a nagytábor szerveződik, az új önkéntes programot is intézni kell. Líviával és Kismedvével egyeztetek: kit, mivel és mire szólítsunk meg. Egy vagy két önkéntest akarunk??? Hogy szólítsuk meg az érdeklődőt, hogy el se riasszuk, de azért dolgos és céltudatos embert kapjunk. Meg ha kérdései vannak, akkor merje feltenni azokat...

Teát főzünk, dolgozik a csoport. A paradicsom ketyeg...

Néha betekintünk a programra, de azért a csülkös babgulyást, amit Kismedve meg Tomi előkészített, folytatni kell. No, akkor ha ez a végleges létszám, beáztatom a szükséges babot holnapra.

Megnézzük, mit és mennyit rakunk ki reggelire. Az emberek meg, hogy már sokadszor bizonyítunk a konyhán, érdeklődve várják: mi lesz a menü. :)

Közben gépelem az irodai munkáim meg a leveleim wordbe. Majd ha lesz internet, akkor csak bemásolom. Lassan elkészül az első felhívás. A szünetben mutatom Líviának, átírja és a végeredmény egy USB kulcson Kismedve gépébe kerül. Majd ő véglegesíti. De egy másféle felhívás is kellene. Nézem a kapott mintákat és már csinálom is.

Közben megtudok ezt-azt a gödöllői életről, a vendéglátásról, a koleszos életről és és Erika további terveiről.

Másnap reggel korán kelünk. Erika is jön. Fő a tea és készül a reggeli. Aztán nekiállunk a babgulyásnak is. Egymás után mennek a dolgok, csak a zöldség egy része elveszik a hűtőben. Na, még épp időbe kerül elő, hogy belefőjön. Tartalmas lett az ebéd. :)

Vacsorára a spagetti adagot csökkentenünk kell. Megtanulom, hogy a Morcadellát (paradicsomos,szójababos szósz) állandóan keverni kell, mert visszatámad.

Ezen a hétvégén is jól sikerült a GH-zni és Kismedve meg is találta a helyünket. A nagytábori központi GH-n fogunk dolgozni Erikával, amit nem is bánok, mert össze tudunk dolgozni. :)

(Március 4-6., Felsőszeli)

Fél év is eltelt az önkéntességből, s mostanában egyre többet gondolkodom, hogy is tovább...

11 hónapja vagyok távol az otthonomtól és fél évnél is több eltelt már az ittlétemből. Szeptembertől valahol lennem kell, valamit csinálnom kell... De hogyan tovább???

Nagyon sok helyzetbe kerültem ezalatt az idő alatt. Rengeteg helyen ismertem meg határaimat és némileg meg is változtam ezalatt az idő alatt (ezt többen mondják is...). Azt sokszor végiggondolom, hogy most emberileg hol lennék, ha maradok a koránkelés, a két műszak, a norma és a megjegyzések világában. 8 óra gépzúgás és további négy óra zúgás még a fejemben munka után... Azt is látom, hogy bármilyen koszos is egy munka, én megcsinálom és ez egyáltalán nem esik nehezemre...

Ahol dolgoztam, ott minden főnököm elégedett volt a munkámmal, és jó a kapcsolatom velük a mai napig... :) De valahol mindig a kihívást kerestem, világot akartam látni, meg kultúrákat, szemléleteket megismerni. Német nyelvterületre és Afrikába vágytam...

Ugyanakkor mindenért alaposan meg kellett dolgoznom és ez megtanított álmodozni, küzdeni... Minden helyzetben tanultam valamit és bölcsebben mentem tovább... De mégis valahol a tudatom alatt az dolgozik, hogy lassan vége az önkéntes évnek, s valamit csinálni kell...

Nemrég hosszabb szabadságon voltam otthon. Ilyenkor tavasszal metszeni szoktam, kertről kertre jártam. Most csak a régi, jól megszokott kerteket metszettem meg. Másik oldalon sokat voltam a szüleimmel, keresztlányaimmal... És sokat gondolkodtam fent a fákon metszés közben, hogy hogyan is tovább... Átértékeltem eddigi rohanó életem és sokat beszélgettem régi barátaimmal. Megfontoltabb döntéseket próbálok hozni és többet pihenni...

Azok a régi vágyaim is, ami a világ meghódítását vették célba, háttérbe szorultak. A múltkor megkérdezték, megyek e Madridba a világtalálkozóra, de ez sem vonz már igazán, mert tudom hogy el tudnám érni. Új és reális, egyben kihívás is, ami mostanában foglalkoztat és ez a letelepedés gondolata. Egy hely, ahol élek majd, és ha a jó Isten ad egyszer társat is, nevelhetnénk gyermekeinket. Valahol egy hely, ahol ha hétvége van, családostul mehetek majd szüleimhez vagy társam szüleihez.

Letelepedni, ez foglalkoztat és ez az a cél, amin sokat gondolkodom mostanában. Úgy érzem, egy jobb cél ez, mint eddigi álmaim, amik valaha is voltak. És hogy hogy képzelem? Ahogy azt mostanában sokat olvasott kedves igehelyem (Mt 6,25-34) is írja: bízva a jó Istenben!

(2011. február 10. - március 28.)

Úgy döntöttem, hogy a február 13-i, a vasárnapi ebéd utáni történteket inkább új blogbejegyzésbe írom... Mondhatnám azt is, hogy pár mondattal nem lehet leírni azt, amikor a megrakott Citroen+utánfutó tele, ponyvával takarva és persze a kézifék még mindig a szerelőműhelyben...

Útnak indulunk a dimbes-dombos vidéken, de a ponyva csak nem akar a helyén maradni... Tomi kiszáll, nekem maradni kell - sehol egy egyenes, hogy segíteni tudnék, hisz a féket meg nyomni kell valakinek, mert elgurulunk... Kb. 70 km/ó a tempónk, a két utasom el-el bóbiskol mellettem, fárasztó volt a hétvége. Bennem a kávé meg a vezetés tartja az éberséget, de a csend már engem is álmosít. Útközben több helyen is az út mellett rendőri ellenőrzés, de csak a másik oldalon...

Beérünk Komáromba. Zoli már vár minket. A pincében összeszedünk még szerszámokat, akumulátoros fúrót... Zoli közben kérdi, hogy nincs e véletlenül a székházba fehér festék, mert a fia jelmezéhez nem lett elég és keddre kell... Tomi felajánlja: lehet tud szerezni, ha kinyit vasárnap a festékbolt?!? Aztán még Tomi megfeji a városi tehenet (tejautomatát), ez jó lesz estére... Útközben telefonál és Nagymegyerre érve a festékbolt már nyitva, de csak Tominak, mivel egy régi barátja a tulaj. :)

Dunaszerdahelyen pakolás: ki a kocsiból, be a kocsiba és egy kis pakolás a székházban is, mert holnap nem mindegy, hogy milyen kép várja a látogatót. Marika néni még főz egy teát, meg nekem egy kávét, de a vacsorát már Paláston tervezzük... Elbúcsúzunk Marika nénitő, lassan mi is zárjuk a székházat, irány Nagymegyer. Az első bútor, amit hevederrel megmozdítunk, a vártnál nehezebb... Igaz a hétvége is kivett az erőnkből... Felküzdjük több pihenővel (Kismedve! ez már az én tűrésemet is súrolja! gondolom közben...) Pakolászunk egy kicsit. A polcokat kihordjuk, hogy pihenjünk, de időt se veszítsünk, hiszen Komáromban még leadjuk a festéket, és hol van Palást... Na mi legyen?! Hozzuk a kisebbet! Kéne, de most jön az igazi meglepetés: nehéz! Alig bírjuk ketten. Na akkor több lépcsőben vittük ki végül... (Sokba kerül ez még Szilárdnak!)

Lassan rákerül a második szekrény is az utánfutóra. Csak rendőr ne legyen, mert ez nagyon magas! Azért jól kössük le! Lassan elindulok, a tükörből nézem a rakományt. 50-60-70-75-80 km/ó... Azt hiszem, hosszú utunk lesz... A nagymegyeri csapat dolgairól beszélgetünk, meg arról, hogy lesz e erőnk leszedni a szekrényeket... Megállapodunk, hogy Beus majd lekapja félkézzel mind a két szekrényt! :) Megállunk, heveder ellenőrzés, feszítés... Tomi ekkor veszi észre, hogy a tej fele eltűnt... hoppá! Az autószőnyegnek annyi.. ez jó büdös lesz...

Komáromban Tomi leadja a festéket, én meg átkötök egy meglazult hevedert. Hát a bútort azt hiszem, csak lapra bontva fogom szeretni... Zenét hallgatunk, beszélgetünk és a vacsora is még hátravan.. Az idő múlik. Ekkor kigyullad az üzemanyaglámpa. Tomi szerint a következő faluba lesz benzinkút, csak az épp az orrunk előtt zár be... Telefonon megkérdem Szilárdot, hogy hol a legközelebbi és kibírja e addig, ill. hogy mennyit rakjak a tankba... A benzinkúton (mert régen megtanultam, egy Sportszeletet, ha kell egy kis energia!) Tomi hozza is a "kávenki" csokit. Te Tomi, ez olyan rumos ízű, csak meg ne szondázzanak! Nyugi, a csomagoláson nem ír alkoholt... Kifelé a kútról jobbra megyünk. Pár száz méter, s településtábla. ÓÓÓÓ, rossz helyen vagyunk! De épp jó a hely, mert a bolt és a buszmegálló ideális egy egyívű megforduláshoz... Gondolnánk, ám ekkor egy autó közeledik. Index, aztán kéklámpa... Egy megforduláshoz ideális lenne, de lejtős... Egy rendőri ellenőrzés, nekünk meg nincs kézifékünk... Ajaj! Tomi nyit szlovákkal. Mondják, hogy menjek előrébb egy kicsit az útról. Huh, ha jól kormányzok, pont elég és egyesben már megáll az autó!

Kérdezik, kik vagyunk, honnan hozzuk a bútort. Még jó, hogy ahonnan jövünk, van csapatunk és az úti cél is jó, mert ha megmondanánk, valójában milyen messziről jövünk, hát biztos nem dicsérnének meg... Figyelem minden szavát Tominak, hogy mást ne mondjak...

Aztán kérik az iratokat. Ebben rutinos vagyok: útlevél, tartózkodási kártya... Remélem, nem szeretik a papírmunkát, mert a jogsi csak nem kerül elő a sok kártya közül (mint később kiszedtem, közel 20 érvényes kártya volt nálam, és végül is köztük volt...). Kérdezték, fogyasztottam e alkoholt. Mondom nem,s hajlandó is vagyok fújni. Kapom is a szondát, bontok, tűzök, fújok... Az ötös skálán négyet mutat... :( Mondják, hogy ez nagyon magas. Én meg mondom, hogy a vérvizsgálatot is vállalom, meg hogy csokit ettem, mire Tomi benyúl a zsebébe. A cserkész nem szemetel, mutatja a papírt, mire azt meglátva a rendőr elmond még további öt szlovák csokifajtát, amit kimutat a szonda öt percig. Mire mi mondjuk, hogy épp most tankoltunk, ahonnan rossz irányba tértünk, és ott a kúton fogyasztottuk a csokit. Kis időt várunk, majd újra fújok. Nulla, mire elengednek minket. Na ezt megúsztuk, tűnés innen! Többet csokit sem eszek, ha vezetek... fogadkozom. Irány tovább Palást, ahol Tomi későn szól, és igy hátulról közelítek. Végre célba értünk! Beus vacsoraszendvicsekkel vár minket. Szilárd mondja, hagyjuk a szekrényeket. De ha megázik, tönkre megy! Vacsorázunk, erőt gyűjtünk, aztán közös erővel betesszük az ajtón belülre a két szekrényt. Na ilyent se többet! Zuhany után ágynak dőltem és így végződött éjfél körül ez az egy kalandos nap. :)

Már éppen kezdtem kilábalni a síelési mellékhatásokból, már készülhettünk is a tiszti konferenciára.

Beszámolók, szavazólapok, értékelések... Megérkezik a cserkészújság, annak csomagolása. Rengeteg a munka és akkor még itt vannak azok a dolgok is, amik felgyülemledtek a székházban, és Palástra szállítandók. Aztán a rendezvényre nagy bevásárlás a városszéli üzletben... Mivel költözik az egész iroda, sőt még a cserkészbolt is kivonul, hát van mit rakni az autókba. A tervek szerint még Nagymegyeren felveszünk két szekrényt, de ez időhiány miatt akkor elmarad...

Megérkezünk, kipakolunk és én meg nekilátok a cipőtartó szekrények újrapolcozásának. Utána a konyhára megyek és eligazítom az oda berakott dolgokat... Közben egyre több ismerős jön és talál meg a konyhán. Kérdezgetik, hogy mi van velem, hogy telnek napjaim...

Az ötven ember ellátása és a program idejének pontos tartása nem sok időt hagy arra, hogy belehallgassak a konferenciába. Igaz, az előkészítésnél már sok mindent végignéztem, hogy miről is lesz szó. Lényegében ahogy láttam, arról amiben nap mint nap benne élek.

Este 11-kor nagy diskurzus a folyosón: "Én most bemegyek, és beviszem a pénztárgépet... én utána bemegyek, megigazítom az ágyat és kihozom az újságot... én meg..."

Rákérdezek a Központi Iroda női dolgozóitól, hogy mi a baj, mire megtudom, hogy este van és lefeküdnének, de a Kacza meg a Zoli a szobába dolgozik... Elfutott a méreg. Ezek szerint sosem esik le a nőknek, hogy célozgatással egy férfi sosem jön rá, hogy mit akar egy nő?!? Meg minek ekkora feneket keríteni ennek az egésznek? Szóból ért a férfi! Bemegyek a szobába, elmondom mi a helyzet és öt perc múlva szabad a szoba. Hogy minek ehhez célozgatni? Így éjfélkor sem feküdtek volna le... Megint tanultam valamit. A nők sosem értik meg, hogy célozgatva egy férfi nem jön rá sosem vagy csak későn, hogy mit is akar(t)... :)

Másnap az időelcsúszások miatt estébe húzódik az FLP előadásunk Kismedvével. Repkednek a kérdések, nagy az érdeklődés és jó a visszhangja az előadásnak...

Vasárnap lemegy a rendezvény, szentmise után mindenki hazaindul. Mi összerakodunk, mert sok a csomag és Nagymegyeren van még két szekrény... Ha jól fordulunk, akkor még estig visszaérhetünk. Közben a Paláston maradottak sem unatkoznak, leltároznak gőzerővel... Hosszú és kalandos utunk volt oda és vissza is, de mivel úgy döntöttünk, hogy a konferencia után maradunk egy napot karbantartani és leltározni, ez volt a leginkább időtakarékos megoldás...

 (Február 11-13.)

Vasárnap, amikor elindultam, még nem ismertem házigazdáimat. A terv az volt, hogy megnézem egy kicsit Kassát, s így felvettem Pali javaslatára ipolysági cserkésztestvérével, Krisztiánnal és párjával, Líviával a kapcsolatot. Valamint Gergellyel és Robival, a helyi cserkészcsapat két parancsnokával.

Vasárnap este érkeztem Kassára. Krisztiánék kijöttek elém a buszpályaudvarra, segítettek jegyet venni, aztán irány a szállás. Ismerkedés, vacsora.

Házigazdáimmal a megismerkedés sok új ismeretet hozott. Megtudtam egyet és mást a "sági" (ipolysági) csapatról, na meg Lívia munkájáról, ill. a tanszéki laborról, ahol dolgozik. Beszélgettünk a sági csapat, na meg Krisztián túraútvonal terveiről, a tervek megvalósításáról, esetleges pályázati lehetőségekről. Aztán megnéztük a buszokat Epres-tetőre. Másnap Krisztiánnal még beszélgettem lovakról és azokról a lehetőségekről, amik előtte és párja előtt állnak/álltak. Biztatom, hogy támogassa párját. :) Ebédelünk és egy kis városnéző villamosozás után búcsút veszek. Még megbeszéljük, hogy meglátogatnak és megnézik a szállást, ill. hogy szombaton ők is jönnek szánkózni. ... Pénteken meg is érkeznek, körbevezetem őket a síparadicsomban. Gergely meg közben úgy dönt, feljön értünk kocsival. Vacsorával várnak minket és még aznap nekilátunk fakutyát gyártani, ami aztán másnap készül el. Kell hozzá két elvágott régi síléc, egy masszív szék, néhány léc, fúró, csavarok, na meg fizika, hogy minél kisebb legyen a súrlódási veszteség. :D

Fúrunk, csavart süllyesztünk, aztán Gergely tenyerét feltöri a csavarhúzó - nem ehhez a munkához szokott... Próbálunk nem túl hangosan dolgozni, hogy az alattunk lakó fel ne lázadjon. Közben méregetjük a szobabiciklit is - ezen is jól mutatna egy-két síléc. :)

Gergelytől megtudom, hogy a kassai csapatban a lazasága fegyelmező eszköz...

Másnap csapattársával megmutatják a várost: gyönyörű templomokat, a főtért, a Miklós börtönt. Gyönyörű a város! Délután meg szánkózni megyünk a csapattal. 35 fő gyűlik össze és bevetésre kerül a fakutya. Van itt mindenféle szánkó meg bob, még gumicsónak is. Az új kincs nagyon közkedvelt, és félelmünk ellenére nagyon bírja a strapát.

Este Robiékkal megyek. Nagyon jó látni, ahogy neveli a három fiát. Beszélgetünk erről-arról. Másnap már érzem a megfázást. Magyar misére megyünk, tele a templom. Robi fiai ministrálnak. Remélem egyszer az enyémek is így segítenek majd az oltár körül. A mise után még egy nagyon jo helyre visznek Robi szülei, egy közeli cukrászdába. Bőséges a választék. Ezután az ebédig már nem sok az idő, pakolok, mert ebéd után nemsokára indulnunk kell a vonatra.

Hosszú döckölődés után már betegen érkezem meg az üres székházba. Teát főzök, lepakolok és ágyba fekszem.

Kassa gyönyörű és visszavárnak! Sok szép hely vár még, amit szeretnék megnézni. Biztos a cukrászdába is visszamegyek. Ráadásul az állatkert meg Európa legnagyobb alapterületű állatkertje, és azt sem láttam még... :)

Hol is fogjak hozzá, hisz szavakba nem lehet önteni azt az élményt, amit az első síelési tapasztalatok nyújtottak.

Rég írtam már blogot, ez is a síelés egyik következménye, mert jól megfáztam és két napig feküdtem amiatt. A képzést mint írtam, előző blogbejegyzéseimben, az Eprestetőn, egy síparadicsomban tartották.

A szabadprogram keretében némi anyagi ráfordítással több dolgot is ki lehetett próbálni. Lehetett úszni meg szaunázni, aztán városban sétát tenni, korcsolyázni, meg síelni, snobordozni.

Gyors számvetés. Úszni otthon is tudok, már próbáltam is, a városba a kassai cserkésztestvéreim kísérnek körül a hétvégén, megmutatva annak magyar vonatkozásait. Korcsolyapálya is van otthon és a síelést meg úgy is ki akartam próbálni.

Néhányan a snobordot választották, de mivel sosem siklottam, ezért biztosabbnak láttam azt, hogyha szabadon van a két lábam és van nálam két síbot is. A kölcsönzőben először felmértem ki, mit és hogyan kölcsönöz. Aztán kérdeztem, hogy tudnak e németül... Tudtak nagy megkönnyebbülésemre.

Elmagyaráztam hogy először siklok és hogy nem tudom mi kell. Segítsen meg azt is kérdeztem, hogy van e valami lankásabb rész..

Nagyon segítőkészek voltak. Megkérdezték a cipőméretemet, a súlyomat, meg a magasságomat. Az első cipő szorított, a második jó volt. Csatok igazítása, ez megvan. A tartózkodási engedély leadása után elindultunk a pályára. Egy-két fénykép, hogy még a törések és kórház előtt mégsem találomra kelljen minket összerakni, aztán afféle terminátorléptekbe indultam neki a nehéz bakancsban. :)

Martina megmutatta, hogy hogy is kell fékezni, megállni úgy, hogy a talpakat egymás felé közelítsem az orruknál, aztán elindult siklani, azt mondva: próbálkozzak.

Az első a léc felcsatolása volt, ebbe is nagy segítségeket kaptam. Az első még könnyen ment, de mikor a második is a helyére pattant, akkor kezdtem hátra fele csúszni. :) Ajaj, ennek a fele sem tréfa! Megállni sem egyszerű. :) Na huh, most már egyenesen állok! Elkezdhetek óvatosan előre csúszni, úgy átlósan. Aztán egyre csak gyorsult... Most hogy állok meg??? Aztán elkezdtem összetolni a léceket, de nem volt egyszerű. Aztán úgy döntöttem, egy kanyart veszek, ez talán lassít, de végül a seggre ülés állított meg. :) :) :) Na, de álljunk csak fel! Hó-rukk! De nem megy. Újra a havon, aztán még egyszer, még egyszer és végül siker! Mint aki sokat ivott, kb. olyan volt a mozdulatsor...

Kezdjük elölről: megállás, siklás, puff. Martina és a többiek meg már aggódtak, hogy túl sokat vagyok egy helyben. Pedig nagy élmény volt, mint kiskoromba, mikor járni kezdtem. :) Aztán, mivel megvetették a sífelvonó kártyát, hát próbáljuk azt is ki! Nem volt egyszerű, ahogy vontatott a havon. A hegytetőn újabb esés. Leszálláskor... :) Na, mint később megtudtam, ezt nem kellett volna megváltani...

Az élményeken túl este vettem észre azt a fájó zöld foltot is, amit a meghűléssel össze szedtem. Rájöttem, miért is szeretik sokan ezt a téli sportot. :) De azért egy kicsit siklani is megtanultam. :)